>> Szóval Hogy is kezdtél zenélni? > A Sunset Strip kitartott egészen a Disco Expressig? >> Volt valami közös bulitok (ami nem koncert volt vagy zenekari rendezvény) amirõl szívesen b..." />
Luccc
Frissitések

Felkerültek a Feneketlen-tavi mirigy koncertképek. (Képek2)

 
Menü
 
Képek
 
Irigy Hónaljmirigy
 
Hooligans
 
Disco Express
 
Más oldalak
 
Laci
 
Interjú Lecsóval
Részletek: ">>> Szóval Hogy is kezdtél zenélni? <<< Középiskolában jött a következõ nagy szerelem, a Poison együttes és a glam rock. Inkább úgy mondanám, hogy akkor tértem vissza a gyökereimhez, hiszen a SWEET és a KISS klasszikus glam bandák voltak. Ekkor már nem kellett senki elõtt tagadnom a dallamos, könnyedebb rock'n'roll iránti rajongásomat. Sõt, a rockerekkel sokszor összetûzésbe is keveredtem, hiszen én western csizmát, fejkendõt hordtam ,kiszaggatott farival, és bizony sokszor sminkeltem magam, tupíroztam a hajamat is. Én voltam a kis nyálas buzi a Puma Universal cipõs, PVC dzsekis, zsíros hajú rockerek között. És mivel a legtöbb barátom ilyen volt, át kellett szoktatnom õket a glam-re, hogy végre létrehozhassam elsõ komoly bandámat. Ilyen volt pl.Varga Steve (Stevie White) dobos. Steve-nek azzal érveltem, hogy a jó csajok csak a glam bulikra járnak. És mivel õ is látta, hogy egy metál koncerten milyen macák vannak, viszont egy Marilyn bulin, vagy egy sherry-partin hemzsegnek a jó nõk, alávetette magát õ is ennek az image-nek. Aztán így a többiek is, és máris létrejött a Sunset Strip zenekar. Emlékszem azokban az idõkben mindig a Mályi tavon rendeztünk házibulikat, ahol szinte mindig egy Marilyn kazettára tomboltunk. Ez csak azért érdekes, mert az egyetlen magyar, sõt miskolci banda volt, akit ebben az idõben hallgattam, sõt rajongtam érte. Tehát nem véletlen, hogy a Disco Expressben már majdnem minden Marilyn tag megfordult, sõt Mikky és a Marilyn alapító tagja Joey Kitten is az én zenekaromat erõsítik. Az elsõ Sunset Strip koncert Miskolcon a Kossuth gimiben volt. Egyébként a félreértést elkerülendõ, saját dalokat játszottunk a bulijainkon, kivéve egy Kiss és egy Kinks dalt. >>> A Sunset Strip kitartott egészen a Disco Expressig? <<< Á, dehogy. 92-ben egy kis szünet jött, akkoriban túl sokat csajoztam (a Fix együttes hatására, ha-ha). 93-ban viszont új zenekart csináltam. saját dalokat írtunk AOR stílusban. Fel is vettünk egy dalt. Akkor ismertem meg Berkes Lacit, a Disco Express egyik roadját. Neki volt egy négy sávos studio magnója. Aztán alábbhagyott az akkori banda lelkesedése, és én így nézhettem új tagok után. Az egyik osztálytársamat kértem meg hogy játsszon velem. Neki nagyon tetszett a felvett dal, és azonnal igent mondott. Õ hozott magával dobost, és Rocky lett az énekesnõnk, mert fiút nem találtunk. Így vettük fel '94 nyarán az elsõ komolyabb demónkat. Utána nem sokkal viszont újjabb tagcserék jöttek. Ekkor lépett be a Kingstonba (mert ez volt a nevünk) Steven Stop!, azaz Indián, akivel azóta is, kisebb megszakításokkal ugyan, de együtt zenélek. '95-tõl egyre szorosabb baráti szálak fûztek az öcsém egyik tankörtársához, aki rendszerint megmutatta nekem az általa írt dalokat. Õ volt Leo Sunshine. Akorra már elegem lett a Kingstonnal elszenvedett sikertelenségbõl, és általában senkit nem érdekelt a nyolcvanas évek-beli dallamos rock. Leoval új bandáról beszélgettünk. Azt terveztük, hogy létrehozunk egy nagyon kemény hard rock zenekart, és Leo dalait játsszuk. Én akkor mondtam neki elõször, hogy néhány feldolgozást is játszani kéne, de nem rock dalokat, hanem régi disco számokat durvítsunk be. Úgy terveztem, hogy elõször csak a Samurai-t, és a When the rain begins to fall-t játsszuk. Ez a banda lett volna a CROWN FOR FOOL. El is mentünk Leoval egy énekest meghallgatni Tiszaújvárosba, de jobban tetszett a gitáros. Úgy gondoltam, hogy ez a srác megérdemel egy rendes bandát. Aztán fel is hívtam ezt a gitárost, és megkérdeztem nincs-e kedve itt Miskolcon egy új bandában játszani. Mikor igent mondott agyalni kezdtem, hogy mit kellene csinálni. Leültem a WC-re, ahová nemcsak szarni, hanem enni, gitározni és töprengeni is jártam (ezúttal viszont szarni is kellett, legalábbis azt hiszem). És jött egy flash. Megvan!!! Egy olyan banda kell, ami csak disco feldolgozásokat játszik, jól kiforgatva, zúzós riffekkel. Azonnal rohantam a telefonfülkéhez, hogy felhívjam egy haveromat, Marcit, mit szólna egy ilyen zenekarhoz. Õ teljesen kikelt magából, majd azonnal buszra szállt, és eljött hozzám pár régi disco bakelittel. Átbeszéltük, hogy kik legyenek a tagok, majd visszaballagtunk a fülkéhez, és felhívtuk Indiánt, a már említett gitárost, illetve a Kingston billentyûsét LR-t. Mindenki IGENT mondott és kezdhettünk is próbálni. Leo viszont kimaradt, így felhívtam, hogy jó lenne, ha a tesómmal eljönnének idióta háttér táncosnak és vokalistának. Õk lettek a SUMMERTIME GIRLS FÉRFI VOKÁL. Aztán egy napsütötte nyári délután Indiánnal és az öcsémmel újra a Ford Fairlane-t néztük. Nem nehéz kitalálni, hogy ezen a napon kereszteltük el a zenekarunkat DISCO EXPRESS névre. 1996 júliusában volt az elsõ bulink Miskolcon, az Augusztus 20. Strandon, ahol egy rakás fürdõzõ csehszlováknak játszottunk. De a gitárosunknak az utolsó bulija is volt egyben. Úgy döntött, hogy ilyen festett buzikkal nem játszik tovább, és nekünk sem tetszett, hogy õ nem sminkel, és borostásan jön a koncertre. Természetesen nem voltunk kétségbeesve, hiszen ott volt Leo, aki minden számot tudott gitározni. A következõ bulin már nem volt Summertime Girls férfi vokál, Viszont az elsõ klasszikus felállással játszottunk. Még '96 õszén találkoztam az Avas-délen sétáló Rockyval, akit elhívtam háttérvokálosnak… És láss csodát: el is jött. De innen már mindenkinek ismerõs a story. 2000 novemberig nem volt megállás, egymás után jöttek a tagok. Azota viszont így vagyunk a hetek. >>> Azt hiszem te vagy az egyedüli ember aki el tudná nekünk mesélni ,ki hogy került a zenekarba. <<< Minden egyes tagot mondjak el aki eddig megfordult a zenekarban? Elég a mostani 7 ember, hiszen rájuk vagyunk a legkíváncsibbak Indián és Leo, már ahogy mondtam, ott voltak az alapításnál. Rocky még '96 õszén állt be, de már ezt is mondtam. A következõ Báró volt. Érdekes, de vele épp egy KISS koncerten találkoztam, nem sokkal azelõtt, hogy beállt volna. Kb. 1 éves volt a zenekar, mikor az akkori kazincbarcikai Disco Express tagok (J.Starman, G.G.C..) javasolták õt. Semmi különös nem volt. A City Rádióban dolgozott, utána beültünk az Avason egy kocsmába, én elmondtam mit szeretnénk csinálni, és õ egybõl benne volt. Rövid tüskés szõke hajjal nyomult akkor. Aztán Leo befejezte az egyetemet, és elhelyezkedett egy cégnél. Kiküldték Japánba két hónapra. Addig megdumálta Mikkyvel, hogy õ helyettesíti majd. Mikky pillanatok alatt betanulta az egész programot, bár nem volt nehéz dolga, hiszen jó barátunk révén majdnem minden próbánkon ott volt, sõt, õ volt a zenekar keverõ technikusa is. Aztán Leo hazatért de mivel idõre volt szüksége, hogy jó pozícióba kerülhessen a cégnél nem maradt ideje a zenekarra, és átadta a helyét Mikkynek. Aztán Joey jött. Mivel õ is a baráti körünk szerves része volt, szinte minden koncertre jött velünk. Egyszer Kazincbacikán, a Sport csarnokban felhívtuk a színpadra. poénból. Úgy, ahogy volt, utcai ruhában feljött idétlenkedni. Annyira jól sült el, hogy a buli után meg is hívtuk a zenekarba táncos buzinak. Megörökölte J.Starman machoman sapkáját, és elhoztam neki a rózsaszin mellényt, amit még korábban SOM LAJOStol szereztem. Felvett még egy bõrgatyát, és kész is volt. 2000 novemberében pedig visszatért Leo és Indián is. Éppen Ózdra tartottunk játszani a Republic elõtt , amikor is feldobtam Mikkynek a témát, hogy keményíteni kéne a zenét, de ehhez kell még egy gitáros. Õ azonnal rávágta, hogy rendben, de csak Leoval tudja elképzelni. Úgyhogy ahogy odaértünk, hívtam is Leót. Indiánnal pedig egy miskolci szórakozóhelyen találkoztunk. Mind a ketten részegek voltunk, így nyalni kezdtük egymás seggét, hogy mennyire hiányoztál bazzmeg. Másnap Rockyval és Mikkyvel felmentünk hozzá bulizni, és õ is egyre többet járt el velünk. Úgy is mondhatnám, hogy állandóan együtt lógtunk. Aztán épp új dobosra volt szükségünk, és a jelentkezõknek õ mutatta meg, hogy mit - hogyan kéne leütni. A szemünket majd kiszúrta mire felfogtuk, hogy Indián ne másnak mutogassa, üsse õ maga. A két "új" tag pillanatok alatt visszaszokott. Úgy is mondhatnám, beváltak a fickók. >>> Volt valami közös bulitok (ami nem koncert volt vagy zenekari rendezvény) amirõl szívesen beszélnél? <<<Állandóan történik valami, ha most mesélni kezdenék sose fejeznéd be ezt az interjút. De azért egyet elmondok. Volt ugyanis az én drága Báró barátomnak egy legendás legénybúcsúja még 2001 májusában. Joeyval kezdtük a szervezést és elkezdtünk kupikba (bocsánat nightclubokba) járni, még a türelmi zónába is leszaladtunk, ahol majdnem felszedtünk egy buzit, de észrevettük és elmenekültünk. Aztán a végén kibéreltünk egy csajt, akirõl késõbb kiderült, hogy kiskorú, és Joeyval a rendõrségre kellett járnunk kihallgatásra. (Itt jegyzem meg: annyira balfaszok voltunk, hogy nem beszéltünk össze és mind a ketten mást hazudtunk, de aztán valahogy megúsztuk). Szereztünk még neki egy lagzis zenészt, Cica urat (szintén a nightclubból), egy transzvesztitát (Budapestrõl), aki szerelmes volt Joeyba, egy kecskét (Szirmabesenyõröl), akit menyasszonynak öltöztettünk, egy idõs férfit, Bélát (akibõl szintén hülyét csináltunk), és különféle élvezeti szereket. A helyszin Miskoc-Tapolcán a Juno dance club volt, amit Papó, a tulajdonos kölcsönadott nekünk. A transzvesztita "szexi" tánccal hányatta a már hulla részegen érkezõ Bárót, és bizony egy másik barátunkat le is szopta. (Képzeld el ahogy 50 ember lökdösõdik a kulcslyuknál, hogy lássa Gyilkos kéjelgõ arcát). Az öregember berúgott, csupaszon ugrált, és a faszát rázta, a kecske összeszarta az egész discó-t, a kurva pedig erotikus tánc közben letolta Báró gatyáját. (Szemlátomást nem igazán sikerült felizgatnia.) Aztán következett a lényeg, az aktus. Kölcsönkértünk egy havertól egy motelszobát nem messze a Junótol. Joeyval odavittük a kurvát, és eldugtuk a sötétben, Bárónak persze azt mondtuk, hogy hazament. Aztán odavonszoltuk Bárót, és betuszkoltuk a szobába, aztán rájuk zártuk az ajtót. A többirõl már kérdezd õt. Végül hajnalban kimentünk a Nyéki tóra, egy barátunk nyaralójába. Már csak pár haver, a kurva, az öreg Béla, és a transzvesztita jött, aki Gyilkost újra, egy barátunkat pedig még kétszer lekapta. Aztán átfutott rajta még néhány ingyenes szerelvény. Majd reggel Béla, akirõl kiderült, hogy szakács talált 2 darab burgonyát, és abból fõzött paprikáskrumplit a kompániának. És ez csak egy nyomdafestéket tûrõ, könnyed esemény volt. >>> Térjünk vissza rá , hogy mit is csináltok manapság? <<< Én leginkább nõnek öltözöm és lejárok a közértbe tejért, Rocky köpköd és cigerettázik, Mikky egy ketrecbe zárva várja a világ végét, Betty pantomimezik és megtanult szaxofonon játszani , Joey fodrászhoz jár, Leo aktmodell és virslit dugdos a seggébe, Indián pedig be van állva. Ennyi. >>> Mit szeretnél elérni a zenekaroddal? <<< Jó lenne még több olyan dalt játszani, amivel én is jól érzem magam a színpadon. Sztár ma nem lehetsz Magyarországon, ha nem a trendeket követed, vagy nincs lagzis vénád. Sõt, sztár akkor se lehetsz, maximum jól megélsz, és sok lemezt adsz el. Nekem az ilyen zenéktõl kifordul a belem, úgyhogy mi megmaradunk rétegzenének, csak hát az nem mindegy, hogy ezt a réteget meddig tudjuk tágítani. Én már akkor jobban érezném magam, ha minél jobban elszigetelõdve más hazai produkcióktól, egy teljesen sajátos színpadi image-el és show-val tudnánk elõrukkolni. De dolgozunk rajta. >>> Hogyan képzeled az öregkorodat? <<< Házibulikat fogok látogatni a Marson. >>> Az utolsó kérdésem kicsit közhelyesnek hangozhat, de a te esetedben talán még sem, hogy vagy? <<< Lelkileg elég szarul, az egyik legnagyobb veszteség ért, ami érhet. Elég nehéz ezt kihevereni. De én hiszek, és tudom, egyszer ez az állapot is változni fog, de addig még dolgom van itt. Például a kisfiam. A mûtétem sikerült, csak nincs már epehólyagom. Ami azt jelenti, hogy vigyáznom kell a zsíros, füstölt kajákkal és az alkohollal. A kettõ együtt pedig végzetes lehet. Képzeld el, hogy fogok így szalonnasütésekre járni. Mindegy, majd gombát sütök."
 
Óra
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Dumaláda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Csipa
 
Kalács
 
Kárpátia-Csárdás
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.